A geszti kastély

A RÉKE (Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete) szakmai estje a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest V. Petőfi S. u 5.) 2017. 010. 30. hétfő 18 h.

 Galamb Zsuzsanna és Jankovics Norbert művészettörténészek:
A kúriából növesztett kastély
Beszámoló a geszti egykori Tisza uradalom központi épületeinek falkutatásáról




A hazai barokk kastélyépítészet emlékeinek építéstörténete általában tisztázott, a legtöbb épületet pedig valamilyen kutatás is érintette. A geszti Tisza-kastély, a hozzá köthető fontos személyiségek, 18. századi eredete, és 19. századi részletei ellenére sem került korábban a szaktudományok érdeklődésének homlokterébe egészen a közelmúltig, ebben a kastély szerényebb méretei, és a nagyobb városoktól való nagy távolsága is közrejátszhatott.
A Nemzeti Kastélyprogram keretében 2015 és 2017 között az Építéstörténeti dokumentáció elkészítésétől a helyszíni kutatásig jutottunk, nem csak a kastély építéstörténetét tisztázva, de a környezetében lévő épületek főépülethez való egykori viszonyát is feltárva. Előadásunkban első alkalommal adjuk közre a kutatás folyamatát, és főbb eredményeit.


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!